A Mádi Látogatóközpont a GINOP-7.1.9-17-2018-00019 számú projekt keretében valósult meg, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumvezetésével, valamint a Magyart Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány együttműködésével közel 1,5 milliárd forint támogatási összeg mellett. Ezzel a fejlesztéssel a térség az itt rendelkezésre álló szolgáltatásokkal más, világörökségi címmel büszkélkedő, külföldi szőlészeti-borászati kultúrtáj nyomdokaiba léphet.
Egy olyan központ nyitja meg kapuit, amely a mai digitális tájékozódási lehetőségek mellett személyes, részletes információkat is biztosít az idelátogatók részére. Az eszközök és szolgáltatások tekintetében széles körű élménykínálat kialakítására törekedtünk, hogy minden korosztály megtalálhassa a számára legizgalmasabb programokat. Célunk az oktatás, annak is elsősorban nem a formális módja, hanem az élményátadás. Továbbá, hogy a múzeumi-kiállítói funkció mellett rendezvényhelyszínt is biztosítsunk a turisták és a helyi lakosság számára.
Mád egykori tűzoltósági épületében a borkészítés csínjával-bínjával ismerkedhetnek meg az idelátogatók.
Az új látogatóközpont a kornak megfelelő interaktív kiállításokkal, aktív, szabadtéri kikapcsolódási lehetőségekkel várja a kicsiket és nagyokat egyaránt! Többek között Tokaj-Hegyalja szőlőinek útja kerül bemutatásra, kezdve a környék jellegzetes földtani felépítésétől, a megfelelő klímán és különböző szőlőfajtákon át egészen, az itt megtalálható pincék fontosságáig.
Az udvaron a legkisebbek számára a családok nagy kedvence, egy vadonatúj játszótér is rendelkezésre áll.
Az épületbe lépve a kiállítás a Világörökségi helyszínné válás 10 feltételével kezdődik, mely Tokaj-Hegyalja, mint Magyarország 8. világörökségi helyszíne, szempontjából elengedhetetlen tudnivaló. A földszinten multifunkciós termek „mesélnek” egészen különleges módon, hogy mi is járul hozzá a finom tokaji borok jellegéhez, zamatához, illatához és persze ízéhez.
Gyermekek, figyelem! Mindenki keresse a megállónál a Neki szóló játékos feladatokat!