Kiállítások
A folyékony arany földjén kiállítás
Az új látogatóközpontban kapott helyet A folyékony arany földjén című kiállítás is a Magyar Kastélyprogram Kft. rendezésében, amelynek a kurátora Bors-Bulbuk Zsuzsanna művészettörténész, kiállítási szakértője Virág Zsolt, Nagy Kornél és Dubóczki Dorina volt.
A földszinti multifunkcionális kiállítótér – amely egyben borkóstolásra és különböző borászati és gasztronómiai rendezvények lebonyolítására is alkalmas – négy különböző, a világörökségi értékeket is feldolgozó témát mutat be. A fal mentén kialakított világító tablókon a látogató az érdekességek mentén nyomon követheti (1) Tokaj-Hegyalja földtörténeti örökségét, természeti erőforrásait, a vidék földtani felépítését, talajának geológiai szerkezetét, valamint azt, hogy talaj- és kőzettípusai milyen hatással vannak szőlőire, majd az abból készült borokra. Ezt követően a tárlat (2) a térség klímáját és vízrajzát járja körül, az ehhez kapcsolódó szőlőterméssel kapcsolatos népi hiedelmekbe enged betekintést. Bemutatásra kerülnek (3) a legismertebb hegyaljai szőlőfajták és az azokból készült borok illat- és ízvilága, ez kiegészül multimédiás tartalommal is, amely a mádi dűlőkhöz kapcsolódó történeteket, érdekességeket, valamint a Hegyalja és a Bodrogköz gasztronómiai sokszínűségét dolgozza fel. Ezt követően az utolsó téma (4) a „Botrytis cinerea” nevű gombafajta borászati szempontból fontos szerepéről és a hegyaljai pincék kiváló adottságairól szól.
A tér közepén feltűnő, Tokaj-Hegyalja térképének kontúrját leképező monumentális installáción egy varázslatos, látványos, narrációval ellátott videomapping vetítés várja a látogatókat, amelynek kerettörténetében egy bűvös borbogár mutatja be a világörökségi kultúrtáj értékeit.
A kiállítás több korcsoportot is megszólít, és kimondottan a kisebbek részére egy szórakoztató, játékos gyereksávot is magában foglal a fal menti tablók lábazati zónájában, ahol a gyerekek megtapogathatják a mádi dűlők talajmintáit, megfelelő időjárási viszonyokat teremthetnek szőlőjüknek, kirakosgathatják a különböző szőlőfajták és boraik illat- és ízjegykorongjait, kipróbálhatják, hogy hogyan aszúsodik a már említett gomba hatására a szőlőszem, de akár építhetnek maguknak egy hűvös pincét is.
A szintén multifunkcionális emeleti kiállítótérben Tokaj-Hegyalja borfajtáit és egyedi borkészítési technológiáit lehet megtekinteni infografikák segítségével: a fajtaborok, a szamorodni, az aszúbor, és ezek elkészítési módjai kerülnek itt bemutatásra, a borkészítési folyamatokat lépésről lépésre lekövető, informatív ábrákon.
FÖLDTÖRTÉNETI ÖRÖKSÉG – TOKAJ-HEGYALJA TERMÉSZETI ERŐFORRÁSAI (1)
A talaj és földtani adottságok határozzák meg elsősorban a termés és az ebből készülő bor jellegét, zamatát, ízét, illatát, ehhez viszont érdemes megismerni a domborzat kialakulásának történetét. Kiállításunk ezen szakaszában a területen meghatározó talajtípusokba, azok jelentőségeibe, valamint a jellemző kőzetek és azok fontosságába nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
KLÍMA, VÍZRAJZ – „Szeptember érlel, október mézel” (2)
A megfelelő klíma biztosítja a bor tipikus karakterét, erősségét, kövérségét, tartósságát, fűszerszámosságát, zamatosságát, illatát, cukor- és olajtartalmát. Ezen kiállításon az éghajlat szőlőre gyakorolt hatásai kerülnek bemutatásra.
SZŐLŐFAJTÁK – „…mint állíthat a természet oly gyümölcsöt, melynek nedve képes a nemesség e magas fokára emelkedni?” (3)
Mindent a legismertebb Tokaj-hegyaljai szőlőfajtákról és azok sajátosságairól felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt!
GOMBÁK, HORDÓK, PINCÉK (4)
Ami máshol kár, az itt áldás. Ismerje meg a térség legfontosabb gombáit, illetve az aszúsodáshoz vezető utat. Tudjon meg mindent a hordók és pincék adottságairól, amik elengedhetetlenek a finom tokaji borok elkészítéséhez.
BORKULTÚRA, SZŐLŐMŰVELÉS – „A mádi embernek minden álma, gondolata, reménysége, és kétségbeesése a szőlő…”
A tabló egy idővonal segítségével mutatja be, hogy a szőlőművelés egyes munkafázisait az év melyik szakában szükséges ellátni (hónapra, sőt napra pontosan).